2010. március 29., hétfő

Szivacs az orrban!

A Félixnek kb. egy hete elkezdett folyni az orra, de érdekes módon csak a jobb orrlyukából folyt a "cucc".
Az ominózus "cucc" azonban napról napra randább színű lett.
Szombaton a tesóméknál elég sokat piszéztünk, és ekkor éreztem meg, hogy az a "bizonyos", az orrával együtt igencsak büdi.
Igazából nem tudtam mire vélni a dolgot.
Nem volt lázas, nem volt nyügi (az estéket kivéve), jó volt a kedve.
Két "diagnózist" állítottam fel.
Az egyik az idegen test az orrban névre hallgatott, a másik pedig jobb oldali arcüreg gyulladás volt (ilyenem nekem is többször volt gyermekkoromban, és soha nem volt az orrfolyáson kívül más tünete).
Ma elvittem a (helyettesítő) háziorvoshoz a Félixet, és elmondtam a gondolataimat. Ő vizsgálat nélkül továbbutalt minket a Fül-orr-gégészetre.
Szerencsére aránylag hamar bejutottunk, és......................rövid orrszívás és piszkálás (és üvöltés) után előkerült a Félix orrából a szivacs!:P
Utána elkezdtem gondolkodni, hogy mikor is volt az az ominózus este, amikor fürdés alatt talált egy (apu által elölfelejtett) szivacsot, és szétrágta. A szivacs ekkor kerülhetett az orrába. És ez már több mint két hete volt!!!! Az orrfolyás előtt semmi nem utalt arra, hogy valami van az orrában. Nem piszkálta, nem volt nyügi.
Ezentúl meg jobban oda kell figyelnem rá (meg az apura:D)!!!

Hétvége!

Szombaton és vasárnap a Félixszel ismét Budapesten jártunk (Rebeka meg ismét a keresztszülei kényesztetését élvezte:D). Megint a tesóméknál aludtunk.
Szombaton szerettem volna elmenni a cicakiállításra, de a Félix keresztülhúzta a számításaimat. Előző éjjel alig aludt (éjféltől 4.30-ig fent volt úgy, hogy az első órát végigsírta), és a vonaton sem aludt el. És a tesóméknál sem méltóztatott aludni. Így meg nem akartam elindulni vele, mivel múltkor már teszteltük ezt a szitut, és nem jött be. Így a szombat pihivel, mókával, dumcsival, és Bogidajkálással telt. Este 9h körül felébredt, és (megint) nagyon sírt, de most kb. fél óra múlva visszaaludt.
Vasárnap elmentünk a cicakiállításra. Nagyon sokan voltak. A Félix aránylag jól írja a tömeget, nade az ekkorát..........!?
Azért a Fatimával sikerült találkoznunk, és egy keveset beszéltem is vele. Nagyon rendes volt. A Félixnek közelről is megmutatta az egyik cicát. Félixnek nagyon tetszett. Nagyokat vigyorgott! Bár, amikor a macsek feje közel került hozzá, akkor egy kicsit elhúzódott, de miután a Fatima felállt a cicával, akkor a hátsó láb és faroksimi azért megvolt.
Nekem pedig a Fatima személyesen is nagyon szimpi volt! Azt hiszem, tényleg jól választottam!
Ismét egy jó hétvégét zártunk!:)

2010. március 28., vasárnap

2010. március 26., péntek

Kő!

Az kis ház átalakítása miatt az udvarunk tele van mindenféle lommal, kibontott téglával, betondarabokkal, cseréptörmelékkel, levert vakolattal stb. A Félix nagyon szeret ebben a kupiban játszani. Az egyik kedvence az, hogy téglákat és betondarabokat dobál be a kutyának. Ezt már napok óta csinálja!
Tegnap az apjával volt kint az udvaron, és ismét "köveket" szállított a Dodónak.
Mivel (majdnem) mindig mondjuk neki, hogy mi az amit éppen megfogott (így a követ is), a "kő" szót mostanában nagyon gyakran hallotta.
És igen! Kimondta a "kő" szót amikor a követ felvette!!! Többször is egymás után, és mindig akkor, amikor felvett egy követ!
Igaz, hogy egy kicsit FeketePákósan "ko"-nak mondja, de nem baj!
Az igazsághoz hozzá tartozik az is, hogy most annyira megtetszett neki az új tudománya, hogy mindenre rámutatva közli, hogy "kooo", és vigyorog!:) Győzzük lebeszélni róla, hogy pl. az üres papírzsepis zacsi az nem kő......
De azért így is nagyon örülünk!!!!!

2010. március 25., csütörtök

Malacügyi változások!

Mégsem a Csöpi lett a "Bátor" társa, hanem a Mazsi!
Csöpivel nem jöttek ki, így csere lett belőle.
Névváltozás is történt, mivel kiderült, hogy a fiúnak hitt trió lány!:)
Így a Bátor átkereszteltetett a Rebeka által Malira!:)

Ismét díjat kaptam!

A díjat Marcsitól (http://marcsitogor.blogspot.com/) kaptam! Köszönöm szépen!

A díj szabályai:
1. Meg kell köszönnöm a díjat annak, akitől kaptam.
2. A logót ki kell tennem a blogba.
3. Be kell linkelnem azt, akitől kaptam.
4. Írnom kell magamról 7 dolgot.
5. Tovább kell adnom 7 embernek.
6. Be kell linkelnem őket.
7. Megjegyzést kell hagynom náluk, hogy tudjanak a díjazásról.

Én nekik adom tovább!

Én a következőknek adtam a díjat:

1. KATA (http://ribizlifoto.blogspot.com/)

2. SZARVASMICI (http://szarvasmici.blogspot.com/)

3. ÁGI (http://darabka.blogspot.com/)

4. EVELYN (http://eliot-2008.blogspot.com/)

5. ANITA (http://kialegszebbkisfiu.blogspot.com/)

6. ORSI (http://sokgyerek.blogspot.com/)

7. AMCSIKA ÉS GABI (http://amcsi.blog.hu/)

A hét dolog rólam!
1. Imádok gumiasztalon ugrálni.:)
2. Nagyon szeretek beszélgetni mindenkivel, bármiről.
3. Nagyon szeretem a mesefilmeket (és a horrort is:D).
4. Egyszer kimentettem a fuldokló kutyámat (a Répát) a vízből. (Egy mobiltelefon bánta, + csöpögve mentem végig a városon!:DDD)
5. Nagyon szeretek vezetni, legyen az autó, vagy motor, mindegy.
6. Legalább egyszer szeretnék az életemben búvárkodni!
7. Nagyon naiv és jóhiszemű vagyok. (Sajnos. Párszor már "megittam a levét"!)

2010. március 17., szerda

Zaramon Miu Mia, egy szépséges kiscica!

Ő Mia cica, aki már első látásra megtetszett!:)
Itt még igencsak picuri!


Itt már igazi "nagy" hölgyként pózol!:)


Rebeka azt mondaná erre a képre, hogy "cuki cica"!:D

Ő a Zaramon tenyészetből (http://www.zaramon.hu/) való!
Fatima (a cicák tenyésztője) megengedte nekem, hogy kitegyem Miát a blogomba!:)
Ha valaki még szeretne több ilyen gyönyörű kiscicát látni, itt megteheti!:)
http://www.zaramon.hu/h_kittens.html

Remélem egyszer nekünk is lesz egy ilyen gyönyörű kiscicánk!!! (Sajna Ő még nem lehet a miénk!:()

2010. március 16., kedd

Kb. fél órája......

....... megérkeztek hozzánk a malackák. Az exgazdik házhoz szállították őket!:)
Elfoglalták a ketrecüket, és már ettek is egy kevés almát meg szénát!
Egy kicsit még félénknek tűnnek, de remélem hamarosan megszokják a helyüket, és minket is!:)
A Rebeka majd' kibújik a bőréből úgy örül. Jelenleg egy széken ül mellettük, verseket mond meg énekel nekik, és közben simizi őket!:DDDD
Remélem jó gazdijuk lesz!!!!

Az utóbbi hetek történései!

Mostanában nagyon el vagyok havazva!
Ezen kívül pedig nem volt kedvem írogatni!!! Inkább csak olvasgattam.
Most egy pár dolgot pótolok!:)

Végre elkezdtük felújítani az apunak a kisházat. (Már nagyon itt volt az ideje, mert egyre nehezebben viseljük el egymást!:()
A fiúk elég gyorsan haladnak vele, úgyhogy pár héten (hónapon:PPP) belül biztos le tud költözni!
Amit már megcsináltak:
- a ház mögötti kamra tetejét egybehozták a ház tetejével
- berakták az új ablakokat
- elkészítették a cserépkályhát
- a két szobában új, szigetelt gipszkarton plafont csináltak
Ami még hátravan:
- a két szobában a falak gipszkartonozása
- glettelés és festés
- a szobákban a parketta, a konyhában és az előszobában a linóleum lerakása
- bejárati ajtó cseréje
- beltéri ajtók felújítása
- takarítás
- lecuccolás
Hát, lesz van még meló elég!:P

A gyerekekről:

Félix

1. Mostanában elég "hisztis". Nem tudok jobb szót rá, pedig tudom, hogy alapvetően ez nem olyan "klasszikus" hiszti.
Az van, hogy úgy veszem észre, hogy valamilyen szinten kezd kinyílni, és ez azzal is jár, hogy többet mutogat. Leginkább azokra a dolgokra amit szeretne megkaparintani. Ez mindaddig rendben is van, ha az a bizonyos dolog csak egyedül árválkodik a polcon, és nincs mellette még vagy 1001 másik kedvelt dolog is. De ha mégsem az árválkodás esete áll fönn, akkor egy kicsit bonyibb a helyzet, ugyanis abban az esetben 3-4 megmutatott ,de nem az áhított játék után elszakad a cérna, és akkor kezdődik a dobálózással egybekötött ordítós "hiszti"!
A dobálózás addig oké is, még csak a plüssök és a ruhák kerülnek a kezébe (bár múltkor a nadrágomat kellett lehalásznom a csillárról:D), de ugyebár egy háztartásban nem csak puha dolgok vannak. És amikor ilyeneket kezd hajigálni........! Az már nem olyan "vicces"!:P

2. Minden ehető, szájba vehető dolgot el kell dugni előle, lehetőleg zárt helyre. Leginkább az édességekre és az Omega3 vitaminjára van rásülve, de mindennek ami kaja, annak láthatatlannak kell lenni számára, mert ha nem így van, akkor indul a nyervogással egybekötött kunyerálás, vagy az önkiszolgálás (a nehezen megközelíthető helyeket szék bevonásával, illetve szekrényen való felmászással közelít meg!).Ez még (számomra) mindig az aránylag oké kategória, mivel ehető dolgok a célpontok.
De!
Az utóbbi időben az alábbi dolgok is megcsócsálásra kerültek (leginkább csak apró darabokra rágta őket, de azért biztos le is csúszott belőlük pár darabka):
- gyertyák
- szivacsok
- habkövek
- törlőkendők
- papír zsebkendők
- mindenféle ruhadarabok,
- műanyag játékok
- gyurmák
- fadarabok
- néhány marék homok
Most ennyi jutott "csak" az eszembe!
Pedig a mi általunk használt szobák ilyen szempontból aránylag biztonságosak Nade az apué......! Kész "kincsestár" a Félixnek! És az apu szobájában nagyon szeret lenni! Az apu meg nem rak mindent el. Nem is gondol Ő ilyenekre! De miért is gondolna.
Én sem gondoltam, hogy a fürdőben a felső ablakpárkányról levadássza a habköveket és apró miszlikre rágja! Amúgy nagyon jól mutattak a lila és sárga darabkák a fürdővíz tetején úszva.....!:D Horror!:P

3. Megtanult rágózni!:)
Ráadásul úgy, hogy nem nyeli le, és nem köpi ki csak úgy a rágót a "semmi" közepére, hanem addig rágja, amíg el nem kérjük tőle!:)
Nagyon ügyi!:)

4. Az "Állj meg!" utasításra megáll!!!!!!
Még nem 100%-os a dolog, de már majdnem!!!
Ennek NAGYON örülök!:)

5. A gyerek hotelbe (bölcsibe) járással van egy kis visszaesés. A betegségek miatt pár alkalom kimaradt, így elég nyüsszögős volt a legutóbbi két alkalom!:(
Ráadásul megváltoztatták a jelét (mivel az "igazi" bölcsisek előnyt élveznek jelválasztásban), ráadásul úgy, hogy nem is tudtunk róla, odamentünk, és a katica jeles szekrényben nem a Félix cuccai voltak! Csak úgy átpakolták őket a piros almába. Láttam rajta, hogy zavarta ez is. Nem igazán tudott mit kezdeni a helyzettel. Folyamatosan a katicás szekrényt leste.
Nem igazán tudom, hogy szóljak, vagy ne szóljak azért, hogy ne változtatgassák a jelét, mert az számára nagyon zavaró! Nem tudom, hogy ez mennyire lenne megoldható! Lehet, hogy azért bepróbálkozok!:)

Folyt. köv., majd ha ismét egy kicsit ráérek!:)

Szemek!

"Volt egyszer egy vak leány, aki gyűlölte magát amiatt, hogy vak volt. Mindenkit gyűlölt, kivéve a kedvesét. A fiú mindig vele volt. Mondta egyszer a barátjának:
- Ha láthatnám a világot, hozzád mennék feleségül.
"Egy napon valaki hozott neki egy szempárt. Amikor levették szeméről a kötést, láthatta az egész világot, beleértve a barátját is.
A fiú megkérdezte:
- Most, hogy látod a világot, hozzám jössz feleségül?
A leány a fiúra nézett, és látta, hogy vak. A lehunyt szemhéjak látványa szinte sokkolta. Erre nem számított. Az a gondolat, hogy az élete hátralévő részében ezt kell nézze, arra a döntésre vezette, hogy visszautasítsa a fiút.
A fiú csendesen könnyezett, majd pár nap múlva írt néhány sort: 'Vigyázz jól a szemeidre, mert mielőtt a tied lettek, előtte az enyémek voltak
.'"

2010. március 6., szombat

Bátor és Csöpi

Balról: Csöpi, Mazsola, Bátor.
A két szélső lesz a miénk!:)


Csöpi


Bátor

2010. március 5., péntek

Tengerimalactartozékok!









Beszerzésre kerültek a tengerimalac fogadásához elengedhetetlen dolgok (ketrec, kaja, vitamin, szállítóbox, gyógynövényes széna, faforgács, körömvágó olló)!:)
A Fenti képeken ezek láthatók! Ami nincs ott, (az egyik kaja, meg a vitamin) azokról nem találtam képet.
Már csak a malackák hiányoznak!:)

Még a kültéri is ketrec hiányzik, de azt a szomszédunk fogja megcsinálni!