2010. szeptember 11., szombat

Varázslatos iskolabusz!

Itt járt nálunk a Varázslatos iskolabusz.
(Én kis naiv) Azt gondoltam, hogy jó kis családi program lesz oda elmenni, ezért felkerekedtünk és családilag kivonultunk a helyszínre.
Az első "meglepetés" az volt, hogy egy nagyon kis területre zsúfolták az egészet, és szinte moccanni sem lehetett, a játékokhoz meg sorakozni kellett egy csomót. Volt olyan is ahová oda sem jutottunk.:(
A Rebekával mentem én, a Félixet vitte a Tamás.
A Rebeka jól érezte magát (főleg azért mert ott volt a Jázmin meg a Hanna is) tetszettek neki a játékok. A "csontváz keresés a homokban", a tehénfejés meg a tehenegelés volt a legnépszerűbb.
A Félix nem túl sok mindent tudott csinálni. Amit meg tudott volna és tetszett neki, onnan meg elzavarta az egyik szervező(?).
Úgyhogy ezek után a Tamás az ordító Félixszel elment haza.
Mi még a Rebekával egy keveset maradtunk, majd gyalog indultunk haza.
Én egy kicsit "nagyobb durranásra" számítottam az alapján ahogy meghirdették.
A lényeg viszont az, hogy a Rebekának tetszett!

(Fényképeket csináltam, csak nem találom az átjátszó kábelt!:P)

2010. szeptember 2., csütörtök

Felhívás!

Tisztelt Hölgyem/Uram!

Kérjük, amennyiben módjukban áll, szíveskedjenek minél szélesebb körben hírt adni a gyöngyösi Autista Segítő Központ kis ellátottai javára Budapesten, szeptember 6-án hétfőn este 8 órakor a Trafóban (IX. ker. Liliom u. 41.) megrendezésre kerülő Nemsenkilény című színházi előadásról. Börcsök Enikő kiváló előadásában egy autista legbelsőbb gondolataiból, életérzéseiről, mindennapjairól látunk-hallunk, autentikus forrásokból. A jegybevétel teljes egészében a gyermekek fejlesztésére kerül felajánlásra.

Jegyek egységesen 2.500 Ft-ért kaphatók a következő elérhetőségeken: sassgyulalevente@gmail.com, 06-20/775-3309.

SZÍVES KÖZREMŰKÖDÉSÜKET HÁLÁSAN KÖSZÖNJÜK!

Tisztelettel:
Sass Gyula Levente
forrásszervezési és fejlesztési igazgató
Head of Fundraising and Development
Autista Segítő Központ - Autism Aid Center

H-1024 Budapest, Margit körút 23.
mobil/mobile: +36-20/775-3309
telefon/phone: +36-1/336-1689
fax: +36-1/212-5150