2011. május 25., szerda

A délelőtti csoportos fejlesztésen lepkét/pillangót csináltunk a gyerekekkel. A teste előre meg volt rajzolva, azt ki kellett festeni. A szárnyaihoz pedig befestettük a gyerekek kezét, és azt nyomtattuk a papírra. Nagyon szépek lettek! Ami pedig külön öröm számomra, hogy a Félix (kérésre ugyan) kimondta, hogy pepke (lepke)!:)
Délután elmentünk a sógornőmékhez. A Félix ma csak ott volt pelenka nélkül, aminek az eredménye 3 pisis nadrág.

2011. május 23., hétfő

Nem sok minden történt a mai napon.
Reggel a szokásos, kelés, öltözködés, öltöztetés, Moksa bevétel, ordítással egybekötött fésülködés/fésülés, autózás az oviba, bevásárlás, a Félix bevásárlás alatti (szokásos) reggelije volt a menet.
Aztán a Félix kint felejtette megát az udvaron, és jó sokat ugrált a trambulinon. Ennek sajnos az lett a következménye, hogy a nagy meleg és a nejlonos pelenka hatására nagyon csúnya lett a bőre.:( Nagyon sajnáltam, mert a csúnyaság mellet igencsak fájt neki. Azt hiszem, elkezdjük a nappali pelenkátlanságot megalapozni. Kíváncsi leszek, hogy mennyire lesz vevő a dologra. Csak bírjam gatyókkal!:P
A mai nap folyamán legalább nyolcszor cseréltem rajta nacit, és egyszer sem sikerült normális helyre pisilnie. Sem a wc, sem az állva dolog nem tetszik neki. Nem igazán érti, hogy mit szeretnék tőle. Remélem hamar rájön!:S
A Rebekát délután elvittem rockira, utána pedig sétáltunk a Lunával.
A Félix addig a Tamással volt.
Miután hazaértünk, játszottunk még az udvaron.
Utána vacsi fürdés, alvás következett.

2011. május 22., vasárnap

Ma sportnap volt a városban.
A város (majdnem) összes sportegyesülete ott volt. Tájékoztatást adtak az adott sportról, az elért eredményeikről, és majdnem mindegyiket ki lehetett próbálni.
A Rebeka meg az apu már reggel kimentek. A Rebeka elindult a minimaratonon és első lett a korcsoportjában. Érmet is kapott. Nagyon büszke volt magára!:D Az apu meg ergométeres versenyen vett részt, Ő második lett. Nyert egy 2 órás 2 személyes kajakozást.
Ebéd után a Félix elaludt (éjszaka megint nagyon vacakul "aludt"), így én is gondoltam egy merészet, és lepihentem. A Rebeka közben játszott a számítógépen. Ez az idilli helyzet nem tartott túl sokáig (kb.15 perc), mert egyszer csak csöngettek. Megérkezett a Rebeka "barátnője".
Mondtam nekik, hogy menjenek ki az udvarra, mert egy picit szeretnék még pihizni. Na, onnantól ment a sikítás, nyerítés, veszekedés, kiabálás stb. Baromi mérges voltam rájuk. Egyszer csak a Rebeka megjelent bőgve, hogy a Barbi nem engedi ugrálni.
Kezdem azt gondolni, hogy a Barbi nem a Rebeka miatt jár ide hozzánk, hanem azért, hogy a trambulinon ugrálhasson. Ég és föld a két gyerek. A Barbi szerint minden dedós, amit a Rebus akar játszani, pedig tényleg nem az egyik általa kitalált játék sem. Minden egyes alkalommal amikor itt van, ugrálással kezd, és utána jön, hogy adjak neki Cini Minis-t meg szörpöt, meg tejet, meg Nesquik golyót.........utána megint ugrál, és így tovább.
Ráadásul már többször bejött akkor is, amikor a Rebeka nem volt itthon. (Vagy nekem van üldözési mániám?????)
Mindenesetre nagyon bepöccentem! Mi az, hogy a gyerekem a saját otthonában a saját játékával nem játszhat? A Barbival is elbeszélgettem egy kicsit. Úgy tűnt megértette. De nem telt el még 5 perc sem, a Rebeka megint bőgve jött, hogy a Barbi piszkálja. Ekkor betelt a pohár! A Barbit hazaküldtem.
Utána a Rebeka meg az apu elmentek a "Gurul a város" elnevezésű városkerülő biciklis és görkoris túrára.
A Félixszel közben mi is kimentünk a rendezvényre. Odamentünk a rockis sátorhoz, de pechünkre pont a focisták voltak a szomszédok. A Félix mindenáron oda akart menni. Oda is mentünk, de a srácok elzavarták, mert fel akarta venni a labdát. Onnantól kezdve csak bőgött( meg sütit evett). Ezért elég hamar eljöttünk. Az apu meg a Rebus még ottmaradtak arcfestésen.
A Félix itthon szép lassan megnyugodott. Jó sokáig ugrált a trambulinon.
Elég későn fürödtek és aludtak el.

2011. május 21., szombat

Az éjszaka elég vacak volt. Felváltva nyervogtak meg bőgtek Ha az egyik elaludt, a másik tuti felébresztette. Úgyhogy a Rebekát 1:30h-kor átpateroltam az apjához. Így sem volt teljesen nyugodt az éjszaka, de azért jobb volt. A Félix reggel 6h-kor kelt, a Rebeka egy kicsit később. Azt kell mondjam, hogy nem voltam valami kipihent.:(
Reggeliztünk, és utána elmentünk a Tesco-ba. A Rebeka spenótos tésztát akart ebédre, és nem volt otthon spenót. Mikor hazaértünk, én nekiálltam főzni, a gyerkőcök meg az udvaron bomoltak.
Ebédkor a tészta nagyon népszerű volt!:) Még a Tamás is evett.
Délután megint az udvaron voltunk. Megint eljött a Rebeka barátnője. Most aránylag keveset veszekedtek!:)
Este pedig átjött a Karcsi meg a Kormi, így a kutyáknak is megvolt a napi betevő mozgás. Igaz, hogy közben dörgött, villámlott, meg esett az eső, de tök jól elvoltunk. A Félix ugrált a trambulinon, a kutyák rohangáltak, mi meg a ház falánál álltunk, és csodáltuk a szivárványt.
A Rebeka közben az apunál volt.
Este a szokásos. Vacsi, fürdés, alvás.

2011. május 20., péntek

Reggel ovi, bolt, reggeli, udvar.
Ezek után ma 10:30h-kor végre volt a Félixnek egy egyéni fejlesztés. Nagyon nem tetszett neki, hogy az udvarról elcipeltem a suliba! Mivel csupa piszok volt, a suliban eszközöltünk némi kéz és pofitörlést. Ezt olyannyira zokon vette, hogy totál behisztizett. Mivel a szandit sem viselte el magán, így pucér tappancsokkal ment be a fejlesztő szobába.
A M. néni azt mondta, hogy hamar megnyugodott, és ügyes volt.
Délután a Rebeka meg az apu elmentek megnézni a Legó kiállítást.
Mi a Félixszel addig az udvaron bomoltunk.
Az este a szokásos volt.

2011. május 19., csütörtök

A reggel a szokásos volt. A Félixszel elkísértük a Rebekát az oviba.
Ma reggel volt az első nap, hogy a MOKSA ELIXÍRT bevettük a Félixszel! Egy kicsit ugyan elcsesztem, mert tegnap előhagytam, a kekszet és a Félix benyomott párat a 20 perc letelte előtt.....:P Remélem nem annyira gáz a dolog. Remélem ránk is jó hatással lesz!!!!!
A Rebekának szerdán tehetségpontos fellépése volt. Egy mesét játszottak el. Ma reggel megkérdeztem az óvónőt, hogy a Rebeka hogy muzsikált. Azt mondta, hogy ügyes volt. Nagyon örültem neki!!! Jutalmul az ovi után elvittem a Mekibe.
Délután egy kicsit udvaroztunk, majd a Rebekának rocki edzése volt. A Félixre addig az apu vigyázott.
Este vacsi, fürdés és szunya volt a program.

2011. május 17., kedd

Jó kis nap volt a mai!:)
Miután a Rebekát lepasszoltuk az oviba, a Félixszel elmentünk Győrbe az Anitáékhoz.
Az volt a terv, hogy teszteljük az Ugriparkot.
Jelentem, a teszt jól sikerült.
A Félixnek már az elején nagyon tetszett a dolog, a Levi egy kicsit sírdogált az elején, de aztán ő is belevetette magát a sűrűjébe.
Van ott többféle csúszda, trambulin, óriás labda, különféle járművek, mászófalak stb.
Kb. 3 órát voltunk ott.
Nagyon jól éreztük magunkat!:) Legközelebb már a Rebekát is viszem!!:)

2011. május 16., hétfő

Reggel a szokásos öltözés, Félix öltöztetés, oviba kocsikázás, oviból ordító Félix elvontatás, bevásárlás volt napirenden.
Utána itthon a Félix nézett egy kis mesét amíg én egy kicsi rendet vágtam. Utána játszottunk egy kis "okosítósat", majd a délelőttöt az udvaron fejeztük be.
Aztán elmentem az oviba a Rebekáért.
Ebédeltünk, és kora délután megint játék és udvar volt a program.
Utána vittem a Rebekát rockira. Most olyan rosszul viselkedett, hogy az edző kirakta az óráról.:(
Az apu odahozta a Lunát a Művihez, így 17h-kor elmentünk kutyát sétáltatni. Ismét jött velünk az Ildi-Drazsé, és Karcsi-Kormi páros is.
A szokásos körünk után mindig a kutyajátszin szoktuk befejezni a sétát. Most már messziről láttuk, hogy két férfi és két gyerek játszik a kutyák akadálypályáján. Mivel ez az egy kutyajátszi van a városban, nem nagyon tudjuk máshol (hivatalosan) elengedni a kutyákat. Pórázon vittük be a kutyákat. Mivel a ott lévők a 3 kutya látványára sem kezdtek elvonulni, pábeszédbe elegyedtem az egyik férfival, ami a következőképpen zajlott le:

én: Sziasztok. Mi most el szeretnénk engedni a kutyákat.
ő: semmi.
én: Oké! Akkor elengedem a kutyámat.
ő: És akkor mi van? Megharapja a gyereket?
én: Nem, nem harapja meg, de fellökheti, és ha a kislányod fejjel esik a padnak, akkor az nem lenne túl szerencsés dolog.
ő: valami morgás....
én: Ha valami baja lesz e gyerekeidnek, az kinek lesz a felelőssége? A tiéd, hogy a kutyajátszin játszottatok ( 400m-es körben 6 játszótér van!!!), vagy az enyém, hogy a kislányodat fellökte a kutya.
ő: Menjünk innen, mert ez a f@szfej úgysem hagy minket békén!
Miközben vonultak el, végig káromkodott.
Végül visszaszólt nekem, hogy "Te büdös paraszt! Mingyá' lehozom a Lüszit aszt véged"!
Na ezt már nem bírtam ki vigyorgás nélkül!:) Erre megint kaptam egy cifra körmondatot!:DDD
Persze sem a pasi, sem a Lüszi (akiről kiderült, hogy valami agresszív kutya, Karcsi ismeri) nem jelent meg.:)

Ezalatt a Félix az apuval játszóterezett. Jól érezte magát.
Este vacsi, fürdés, alvás.

2011. május 15., vasárnap

Nagyon vacak nap volt a mai.
Egész nap esett az eső, így beszorultunk a házba. Ezt mindkét gyerkőc nagyon rosszul viselte.
A Félix egész nap enni akart, meg a napirendjét rendezgette. Mindig az udvart rakta a következő napirendi pontra, és mutogatott az ajtóra. Minden nemleges válaszom után kiabált és dobálózott. A tv meg a zenehallgatás csak egy ideig kötötte le. Játszani, "fejlődni" nagyon nem akart.
Este egy maratonit fürdött, utána ugrált egy csomót, és 22h körül elaludt.
A Rebekánál hasonló program futott, csak kicsit lightosabb kivitelben.
Jó, hogy vége van ennek a napnak!!!!!!

2011. május 14., szombat

Az utóbbi hónapok legjobb éjszakáját tudhatom magam mögött!:) Fel is írtam magamnak!:D
Délelőtt a Félix zenét hallgatott, én meg a Rebekával Activityztem meg kártyáztam.
Utána összedobtam egy gyors ebédet.
Ebéd után az udvaron játszottunk. A Rebekának megint átjött a barátnője, úgyhogy (egy kis veszekedést leszámítva) jól elvoltak.
A Félix egész délután nagyon nyűgös volt. Semmi nem tetszett neki. Aztán mikor jött a vihar, rájöttem, hogy azt érezte.
A nagy nyűglődés után vacsizott, majd "nyomott" egy maratoni fürdést, és 21h körül már aludt is (úgyhogy várható a hajnali kelés:P).
A Rebeka még most is leseget. Megyek, és megpróbálok hatni rá!:)

2011. május 13., péntek

A mostani éjszaka egészen jól telt. A Félix csak inni kelt fel párszor. A Rebeka pedig lent aludt az apunál.
Reggel "össznépileg" mentünk az oviba. Ha a Félix felébred addigra, mire mi az oviba indulunk, akkor mindig jön velünk. Nem igazán tetszik neki a dolog. Már nem a menés, hanem az eljövés. Mindig ott akar maradni a csoportban játszani, de persze azt nem lehet. Pedig milyen jó lenne.....
A mai egyéni fejlesztés sajnos megint elmaradt. Ez nagyon vacak dolog, mert ilyenből csak egy van egy héten.
Úgyhogy a délelőtt megint játszással, TV nézéssel és udvaron játszással telt.
Ebéd és egy kis mesenézés után ismét udvaroztunk, majd az apu elvitte a Félixet játszótérre.
Mi a Rebekával meg kutyát sétáltattunk. Jött velünk (vagy mi mentünk velük?:D) az Ildi a Karcsi is a kutyáikkal.
Vacsi már megvolt, most éppen fürdenek az aprónépek.
Aztán már csak a jól megérdemelt alvás következik.:)

2011. május 11., szerda

Számomra a mai nap hajnali 4h-kor kezdődött.
A Félix akkor döntött úgy, hogy Ő bizony kialudta magát. Mivel nem nagyon akartam még felkelni, nem kapcsoltam se villanyt, se TV-t. Egy ideig piszkálódott meg kiabált, majd elhallgatott. Én kis naiv, azt gondoltam, hogy elaludt.
Egyszer csak egy fura, cuppogó hangot hallottam. Felkapcsoltam a villanyt és megláttam mit csinált.
Na, akkor kezdtem el igencsak cifrákat mondani.:P Hogy mit is csinált? Szétcincálta magán a pisis pelust, és a pelus belsejében lévő pisis zselét markolászta, meg szórta szét az ágyon és a szőnyegen. És ez az utóbbi időben már nem először fordult elő. Értem én, hogy tök jó érzés lehet neki azt a zselét markolászni.....! Na de akkor is!!!:P
A homokból meg a sárból ( de még a k@kiból is ) sokkal könnyebb kimosdatni mint ebből a zselés trutyiból.
Nem izgatna annyira, ha könnyű lenne feltakarítani. Na de nem az! Totál macera. Főleg hajnal 5h-kor. Szóval totál kiakadtam, és szegény Félixre zúdítottam az egészet. A Tamás persze leállított. Igaza volt. Tényleg nem kellett volna kiabálnom vele. Szegénykém nagyon megijedt. Nem igazán volt még ilyenben része. Persze mérges már voltam rá, és szidást is kapott már többször, de így még soha nem kiabáltam rá.:(((( Így utólag nagyon bánom. Lelkiismeret furdalásom van. Nem kicsit.
Sajnos ez a dolog nagyon rányomta a bélyegét a napomra/napunkra.
A Félix (mindezek után) sokáig aludt, így a csoportos foglalkozásra sem tudtunk elmenni.
Én meg egész nap kedvetlen és fáradt voltam. Nem tudom, meddig fogom ezt bírni normális alvás nélkül! Nekem sajnos nem elég a napi max. 5-6 óra. Jó lenne már legalább egyszer 8 órát egyben aludni....! Na, kihúzom a kezem a biliből!:S
Délután az udvaron játszottunk/játszottak.
Átjött a Rebeka egyik barátnője, és hármasban ugráltak a trambulinon.
A Félix levetkőzött, és egygatyóban nyomult egész délután. Mondjuk az az egygatyó legalább öt gatyó volt mert mindig bepisilt és cseréltem rajta, de valahol a "szobatisztaságot" is el kell(ene) kezdeni. Sajna még nem igazán érti, hogy mi a szitu, folyamatábrám meg sajna nincs róla. Remélem a nyár folyamán sikerül elérni a nappali pelenkátlanságot.
Az este nem volt eseménydús. Vacsiztunk, a gyerkőcök fürödtek. A Félix most aludt el, a Rebeka még lesegetett mikor kijöttem a szobából.
Remélem a ma éjszaka dög unalom lesz, és csak alvás lesz a program, mert eszméletlenül ki vagyok már!:P Rám férne egy kiadós szunya!!!

2011. május 10., kedd

Ma a Félixszel és a Lunával Tatabányán voltunk.
Reggel még elvittem a Rebekát oviba, bevásároltam, utána bepakoltam a cuccokat meg a "gyerekeket" a kocsiba, és 9h körül már indultunk is. Egy óra múlva már Tatabányán voltunk.
Délelőtt elsétáltunk a kutyajátszira, ami mellett van egy nagyon szuper Máltais játszótér. Amíg a Joli meg a Szami vigyáztak a Lunára, mi a Félixszel játszottunk egy kicsit. A Félix szokás szerint egy kicsit bepörgött, mikor nem sikerült neki valami, de nem volt vészes. Utána még egy kicsit a kutyákkal is futkározott, végül leült homokozni. Joliékhoz hazafelé már nagyon fáradt volt. Végigüvöltötte az utat. Egy kiadós zuhany, ebéd és kutyákkal való hentergés után megnyugodott.
Egy kis pihi után felkerekedtünk, és elmentünk az 1000 éve (na jó, "csak" 5 éve) nem látott unokatesómékhoz. Az úton odafelé találtunk pár pici csigaházat, ami nagyon tetszett a Félixnek. Mindaddig cipelte magával, még meg nem találta a juharfáról lepotyogott "pörgőket". Először csak morzsolgatta őket, de miután megmutattam neki, hogy hogyan "működnek", végig azokat dobálta.
Az unokatesóméknál mindent felfalt és megivott amit talált. Én voltam a szamár, hogy nem szóltam nekik, hogy ne pakoljanak ki semmi nasit, mert a Félix addig eszi még látja. Na mindegy.:P
Amúgy jót beszélgettünk. Egy dologban ugyan nem értettünk egyet, de alapjában véve jó volt. Hiányoztak már. Az az igazság, hogy nagyon sokáig nem tudtam túllépni egy dolgon velük kapcsolatban, nevezetesen azon, hogy amikor a Félix megszületett, nem jöttek el megnézni a kissrácot. Nagyon rosszul esett. Mostanra sikerült túllépnem ezen, bár még egy kicsi tüske még ott van a szívemben.
Mindenesetre ha szívesen látnak minket, akkor majd máskor is megyünk még.
A Joliéknál még egy kicsit dumcsiztunk, majd 20:30h körül elindultunk haza.
A Félix is meg a Luna is totál ki voltak purcanva, hamar elaludtak.
Itthon a Tamás csak kivette a kocsiból, és áttette az ágyba. A Luna is egyből a lábához heveredett, és aludta tovább.
Nagyon szuper kis nap volt. Ugyan nem volt olyan nyugis, mint amikor egyedül mentem......de mindegy.:)
Annyira jó, hogy a Joli meg a SzamiKati személyében két ilyen jó barátnőre találtam!!! Kár, hogy nem tudunk gyakrabban találkozni.
Bár, lehet, hogy nekik éppen elég belőlünk ennyi!:DDD

Hogy a Rebeka ez alatt mit csinált?
Az apu hazahozta az oviból, és utána a Tamással elpályáztak a termálba.
Nagyon jól érezte magát.
Miután hazaértünk, folyamatosan azzal "zaklatott" (legalább 25x elmondta), hogy írassam be úszni, mert szeretne megtanulni.
Megígértem neki!:)
Amint vége az ovinak meg a rocki tábornak, mehet úszásoktatásra.:)

2011. május 9., hétfő

A Rebeka és az apu ma délelőtt jöttek haza Budapestről.
Úgy volt, hogy szombaton reggel mennek, de ez egy rocki fellépés miatt eltolódott estére.
Vasárnap a Természettudományi Múzeumban voltak A Rebus azt mondta, hogy "tök jó volt"!:) Azért, hogy egy kicsit a tesómékkal is tudjanak dumcsizni a hazajövetel is eltolódott a mai napra.
A Félix ma kissé (nagyon) bugris volt.
Az első ordítása azon kezdődött, hogy az állomáson nem szállhatott fel a vonatra. Hazafelé végig nyerített a kocsiban. Nagyon nehezen nyugodott meg.
Aztán sarazott. Nyakig trutyi lett. És a trutyihoz ragaszkodott. Nem igazán akart megválni a sáros ruháitól. Még szerencse, hogy fürdeni még a sárnál érzésénél is jobban szeret.:) El is töltött majd' egy órát a fürdőkádban.:)
A délutáni program a Rebekának rocki, a Félixnek és nekem pedig bevásárlás és tankolás volt.
A boltot egy kisebb hisztivel megúsztuk, de sajna beszólás nélkül nem.:(
Miután hazaértünk játszottunk egy kicsit az udvaron. Ugráltunk a trambulinon, hintáztattam a Félixet, futkároztunk stb. Persze mikor egyedül hagytam, első dolga a sarazás volt. Úgyhogy este ismét egy órás fürdés következett.:)
Majd vacsi következett, és jelenleg készülünk az alvásra.

Megvan!!!!

Ma végre meghozták a laptopomat. Hurrá!!!!:D
Egy csomó minden nem úgy működik még rajta mint a másik gépen, de már alakul.
Az biztos, hogy írni már tudok vele!!!:)

2011. május 8., vasárnap

Laptop!


Ilyen lesz a szerzemény (a Tamás választotta nekem)!

A Tamás végre beadta a derekát és vett nekem egy laptopot!:)
Persze ez sem megy olyan egyszerűen (miért is menne:D).
Elvileg a szülinapomra kaptam, ami április 10-én volt. De a lapi még most sincs a kezemben.:(
De! Azt mondták, hogy holnap hozza a futár!!!!! Remélem tényleg így lesz, mert már több mint egy hónapja úgy várom, mint a a Messiást!
Úgyhogy ezek után talán több időm (és lehetőségem) lesz ide irkálni!:)