Csak egy történet....

Ez a bejegyzés nem jött volna létre, ha a mai napon a "kedves" gondnok úr nem cseszi fel az agyam!!!!

Első fejezet:

Pár hete leesett a hó. Jó sok.
Reggel elindultunk óvodába/iskolába. Parkoló hely persze nem volt.
"Nyakig" érő hóban megálltam, kiszálltunk és szépen lassan elaraszoltunk az óvodáig/iskoláig.
Délutánra annyi változás történt, hogy a Félix ovijánál azon a helyen, ahova a gyerekeket szállító kisbusz szokott állni, részeben el volt tolva a hó.
A parkolókban a helyzet változatlan volt.

Második fejezet:

Eltelt a hétvége. Még egy csomó hó esett.
A szitu ugyanaz.
Az óvodánál/iskolánál még nagyobb káosz, megállni nem lehet. Rebekát a sulijánál szinte kilöktem az autóból, mert útban voltam. Gyorsan tovább mentem, és elkezdtem két utca között körözni, hátha elfogynak az ovi előtt az autók.
Sok szülő a kisbuszok helyén állt meg, mert csak ott lehetett. Én persze nem, mert mi van, ha véletlenül jön a gyerekeket szállító kisbusz, és nem tud tőlem megállni.
Így csak róttam a köröket (az autóban üvöltő fiammal, aki nem értette, hogy miért nem megyünk már be az oviba) hátha elfogynak az autók.
De az autók nem fogytak, sőt! Megérkeztek a tanárok is, akik parkoló híján az út egyik oldalán álltak meg, szinte a fél utat elfoglalva.
A Félix üvöltésének kíséretében átmentem a Rebeka sulijához (ami szerencsére nagyon közel van), és ott beálltam egy szintén hóval és latyakkal borított parkolóba.
Ordító és ellenkező gyerekemet elvonszoltam az oviig a sípcsontig érő latyakban, majd (mivel már kellőképpen fel voltam húzva) nem illő hangnemben szóltam olyan pedagógushoz és gyerekfelügyelőhöz, ahogy soha nem szoktam. Nem a mondandóm volt csúnya, "csak" a hangnem.....
Délután  bocsánatot kértem.....

Harmadik fejezet:

Mérgelődve hazamentem, elvégeztem az itthoni teendőimet.
Ezek után-mivel még egy ilyen reggelt nem szerettem volna magamnak- hólapáttal az autómban elindultam a Félix ovijához havat lapátolni.
Egyetlen hely volt csak ahol meg lehetett állni, a kisbuszok parkolója. Úgyhogy szépen, szorosan a hóbucka mellé beálltam.
Ezek után hólapátomat a kezembe véve bevetettem magam az egyik parkolóba és elkezdtem lapátolni.
Úgy számoltam, hogy mire a Félixért kell mennem (kb. 2,5 óra),az egyik parkoló szakaszt (6db parkoló hely) ellapátolom. A hó kb. 40cm magas volt, és elég vizes.
Majd' egy órája lapátoltam már, mikor az egyik tanár úr valahonnan ment vissza a suliba, és észrevette, hogy én ott "magányosan" lapátolgatok. Nem telt el negyed óra, kiküldtek néhány nagyobb fiút, hogy segítsenek, majd egy tanár úr is beszállt a buliba!
Így 2,5 óra alatt két teljes szakasz (12db) parkoló hómentes lett, és a harmadik szakasznak a fele is.
Közben a gondnok úr (akinek a hómentesítés, illetve annak megszervezése a feladata lenne szerintem, főleg egy olyan intézménynél, ahova mozgássérült óvodások és iskolások is járnak) kijött és a tanár úrnak azt "ecsetelte", hogy mennyire fáj a válla. (Ez az előző mondat sem született volna meg, ha nincs a mai beszólás, mert akkor teljesen elsiklottam felette. Én akkor és ott csak annak örültem, hogy másnap reggel lesz hol megállnom!)


Negyedik fejezet:

Elérkeztünk a mai naphoz, ami miatt ezt a történetet leírtam.
A mai napon, ugyanúgy mint a hét minden napján, dél körül ott voltam a Félixért az oviban.
Mikor megyek érte, akkor mindig a suli előtt a kisbuszok parkolójában állok meg, mivel ilyenkor a kisbuszok már nem hoznak gyerekeket. Persze ilyenkor is (kínosan) ügyelek arra, hogy ha pont akkor mégis jönne egy kisbusz, be tudjon állni.
A mai napon is így történt.
Megálltam, és mivel egy jókora hóbuckától nem tudtam visszatolatni a parkoló széléig, miután kiszálltam, megnéztem, hogy mennyi hely maradt. Mivel úgy találtam, hogy akár még két kisbusz is elfér, ezért szép nyugodtam bementem a gyerekért.
Egyszer csak megjelent mögöttem a gondnok úr, és azt mondta nekem, hogy: (nem tudom szó szerint idézni) hogy képzelem, hogy a kisbuszok helyén állok meg, mert neki tolatgatni kellett (én simán, tolatgatás nélkül be tudtam volna állni a kisbusszal, és nem mellesleg azért van az autókon hátramenet, hogy tolatgatni tudjunk), és különben meg ki van írva, hogy ott nem lehet megállni. És miért nem az elejére álltam a parkolónak, ha már ott álltam meg. (Én a végén álltam meg. Az nem volt jó! :P)
Ilyen szitukban sajnálom, hogy nem tudok azonnal reagálni a dolgokra.
Itthon már több olyan dolog is eszembe jutott amivel "visszavághattam" volna, de ott....
Csak lestem mint egy sülthal és habogtam! :P

A Következő gondolatokat  részben a mérgem, részeben a rosszindulatom szüli, de úgy érzem, azért van benne egy kis igazság!
Mondhattam volna, hogy:
-Mivel van roki parkolókhoz kártyánk, így ott állok meg, ahol "akarok". (Kb. 5 percig szoktam ott állni átlagban)
-Más szülőknek is szokott szólni, akik ténylegesen elfoglalják a parkolót?
-Akkor nem volt probléma, hogy ott álltam, mikor (maga helyett) a havat lapátoltam?

Ezen túl is ott fogok megállni. Továbbra is ügyelve arra, hogy a kisbusszal be tudjon állni.


Túlságosan is érzékeny vagyok? Igen!
Ilyen aprósággal is fel tudják cseszni az agyam? Igen!
Egy darabig ezen fogok még "kattogni"? Igen!

Ilyen vagyok. Ennek nem mindig tudok maradéktalanul örülni.......:P