2010. március 16., kedd

Az utóbbi hetek történései!

Mostanában nagyon el vagyok havazva!
Ezen kívül pedig nem volt kedvem írogatni!!! Inkább csak olvasgattam.
Most egy pár dolgot pótolok!:)

Végre elkezdtük felújítani az apunak a kisházat. (Már nagyon itt volt az ideje, mert egyre nehezebben viseljük el egymást!:()
A fiúk elég gyorsan haladnak vele, úgyhogy pár héten (hónapon:PPP) belül biztos le tud költözni!
Amit már megcsináltak:
- a ház mögötti kamra tetejét egybehozták a ház tetejével
- berakták az új ablakokat
- elkészítették a cserépkályhát
- a két szobában új, szigetelt gipszkarton plafont csináltak
Ami még hátravan:
- a két szobában a falak gipszkartonozása
- glettelés és festés
- a szobákban a parketta, a konyhában és az előszobában a linóleum lerakása
- bejárati ajtó cseréje
- beltéri ajtók felújítása
- takarítás
- lecuccolás
Hát, lesz van még meló elég!:P

A gyerekekről:

Félix

1. Mostanában elég "hisztis". Nem tudok jobb szót rá, pedig tudom, hogy alapvetően ez nem olyan "klasszikus" hiszti.
Az van, hogy úgy veszem észre, hogy valamilyen szinten kezd kinyílni, és ez azzal is jár, hogy többet mutogat. Leginkább azokra a dolgokra amit szeretne megkaparintani. Ez mindaddig rendben is van, ha az a bizonyos dolog csak egyedül árválkodik a polcon, és nincs mellette még vagy 1001 másik kedvelt dolog is. De ha mégsem az árválkodás esete áll fönn, akkor egy kicsit bonyibb a helyzet, ugyanis abban az esetben 3-4 megmutatott ,de nem az áhított játék után elszakad a cérna, és akkor kezdődik a dobálózással egybekötött ordítós "hiszti"!
A dobálózás addig oké is, még csak a plüssök és a ruhák kerülnek a kezébe (bár múltkor a nadrágomat kellett lehalásznom a csillárról:D), de ugyebár egy háztartásban nem csak puha dolgok vannak. És amikor ilyeneket kezd hajigálni........! Az már nem olyan "vicces"!:P

2. Minden ehető, szájba vehető dolgot el kell dugni előle, lehetőleg zárt helyre. Leginkább az édességekre és az Omega3 vitaminjára van rásülve, de mindennek ami kaja, annak láthatatlannak kell lenni számára, mert ha nem így van, akkor indul a nyervogással egybekötött kunyerálás, vagy az önkiszolgálás (a nehezen megközelíthető helyeket szék bevonásával, illetve szekrényen való felmászással közelít meg!).Ez még (számomra) mindig az aránylag oké kategória, mivel ehető dolgok a célpontok.
De!
Az utóbbi időben az alábbi dolgok is megcsócsálásra kerültek (leginkább csak apró darabokra rágta őket, de azért biztos le is csúszott belőlük pár darabka):
- gyertyák
- szivacsok
- habkövek
- törlőkendők
- papír zsebkendők
- mindenféle ruhadarabok,
- műanyag játékok
- gyurmák
- fadarabok
- néhány marék homok
Most ennyi jutott "csak" az eszembe!
Pedig a mi általunk használt szobák ilyen szempontból aránylag biztonságosak Nade az apué......! Kész "kincsestár" a Félixnek! És az apu szobájában nagyon szeret lenni! Az apu meg nem rak mindent el. Nem is gondol Ő ilyenekre! De miért is gondolna.
Én sem gondoltam, hogy a fürdőben a felső ablakpárkányról levadássza a habköveket és apró miszlikre rágja! Amúgy nagyon jól mutattak a lila és sárga darabkák a fürdővíz tetején úszva.....!:D Horror!:P

3. Megtanult rágózni!:)
Ráadásul úgy, hogy nem nyeli le, és nem köpi ki csak úgy a rágót a "semmi" közepére, hanem addig rágja, amíg el nem kérjük tőle!:)
Nagyon ügyi!:)

4. Az "Állj meg!" utasításra megáll!!!!!!
Még nem 100%-os a dolog, de már majdnem!!!
Ennek NAGYON örülök!:)

5. A gyerek hotelbe (bölcsibe) járással van egy kis visszaesés. A betegségek miatt pár alkalom kimaradt, így elég nyüsszögős volt a legutóbbi két alkalom!:(
Ráadásul megváltoztatták a jelét (mivel az "igazi" bölcsisek előnyt élveznek jelválasztásban), ráadásul úgy, hogy nem is tudtunk róla, odamentünk, és a katica jeles szekrényben nem a Félix cuccai voltak! Csak úgy átpakolták őket a piros almába. Láttam rajta, hogy zavarta ez is. Nem igazán tudott mit kezdeni a helyzettel. Folyamatosan a katicás szekrényt leste.
Nem igazán tudom, hogy szóljak, vagy ne szóljak azért, hogy ne változtatgassák a jelét, mert az számára nagyon zavaró! Nem tudom, hogy ez mennyire lenne megoldható! Lehet, hogy azért bepróbálkozok!:)

Folyt. köv., majd ha ismét egy kicsit ráérek!:)

1 megjegyzés:

  1. Ha zavarja a jelváltás,akkor most szóljál szerintem.Nem is értem,hogy tehették,hiszen egy átlagember is tudja,hogy az autistáknak fontosak a megszokott napi dolgok.

    VálaszTörlés