2010. április 28., szerda

Kóstolgat!!!

A Félix 18-20 hónapos koráig szinte mindent megevett.
Aztán egyszer csak az általam főzött ételek közül nem evett meg semmit. Még azt sem, amit addig "hat pofára" tömött.
Teljesen átállt a bébiételekre, de abból is csak 4-5 félét fogadott (fogad) el.
Közben persze mindig próbáltam más dolgokat is becsempészni az ebédjébe, de nem jártam túl nagy sikerrel.
Kb. fél éve volt az első kis áttörés! Újból megette a bundás húst, igaz, csak kenyérrel.
Utána jó ideig megint semmi.
Pár hete csináltam spagettit. A tőle megszokott módon majd' kinézte a szánkból!:) Eddig is kínáltuk, de mindig ellökte a kezünket. Most viszont megkóstolta, és evett belőle egy keveset!:)
Most hétvégén pedig rizs volt hússal. A rizst már kitálaltam, mikor a húst még sütöttem. Egyszer csak azt vettem észre, hogy a Félix csipegeti a tányéromból a rizst, és tömi a szájába.:)
Tegnap délután palacsintát sütöttem. Eddig a Félix csak a Nutellát ette, de a palacsintát nem. De tegnap megtört a jég! Nehezen, de megkóstolta a palacsintát is. Végül kettőt megevett belőle!:)
Ma spenótos tésztát csináltam (régen ez volt a kedvence). Miközben a tészta csöpögött, a Félix rájárt. Egy csomó üres tésztát megevett. Úgyhogy ebédre ma 2 év után először, megint spenótos tésztát kapott!:) Azt mondjuk nem mertem megkockáztatni, hogy összekeverjem a tésztát meg a spenótot......., így a tésztát a spenótba mártogatta, és úgy ette!:)
Remélem szép lassan eljutunk addig, hogy újra "mindent" megeszik!:)
Mindenesetre ez nagyon jó kezdet!:)
Örülök neki nagyon!!!!

4 megjegyzés:

  1. De szuper! Mi is veletek örülünk. :)

    VálaszTörlés
  2. Köszi nektek!
    Nagyon jól esik, hogy velem együtt "szurkoltok"!:)

    VálaszTörlés
  3. Én is drukkolok! Menni fog ez, ne aggódj!
    (mondom ezt én, aki tegnapelőtt este visszafojtott örömujjongásban törtem ki, mert Ákos életében először megkóstolta a zöldbabot. ) :D

    VálaszTörlés