2009. június 18., csütörtök

Félix beteg

A Félixnek megint fáj a füle.:( Ez a fülfájása annyiban különbözik az eddigiektől, hogy (vasárnap) magas lázzal kezdődött. Nem volt náthás, nem köhögött. Nem is igazán tudtam mire vélni a lázat. Aztán a második lázas nap délutánján elkezdte fogni a fülét, és sírva rohangált a lakásban. Eddig még ezt sem csinálta soha. Ha fájt a füle, akkor csak ordított. Az sokkal rosszabb volt, mert úgy még kevésbé tudtam, hogy mi a baja. Csak az ordítás intenzitásából, és a hosszából tudtam rá következtetni. Eü-s létemre sokszor nem igazán tudok vele mit csinálni!:(
Mennyivel könnyebb betegség esetén a Rebussal! Csak megkérdezem, hogy hol fáj, és Ő megmondja!
Szerdán elvittem a helyettesítő doktornőhöz, aki nagyon rendes volt. Mondtam neki, hogy a Félix nem igazán szereti bevenni a gyógyszereket (és akkor még finoman fogalmaztam), és ha be is veszi, akkor csak Nutellával. Erre olyan gyógyszert irt fel, amit csak napi egyszer kell bevenni, és csak három napig.

Kedden elvoltunk a Vadaskertben, és megcsináltuk a Félix személyre szabott PECS, és napirendi kártyáit. Először úgy volt, hogy kétszer megyünk, de lehet, hogy megúsztuk ezzel az egy alkalommal. Bár nem biztos, mivel egy pár fontos, napi szinten használt dolog kimaradt. Itthon természetesen felírtam, hogy milyen napirendi kártyákat szeretnék, de listát nem vittem el, mert jövő keddre volt beütemezve a napirendi kártyák gyártása.
Ma megpróbálom felhívni a Beát, hogy ilyenkor mi van. Menjünk a jövő héten is, vagy esetleg máshogy is meg tudjuk oldani.....!?
Ez(k)en kívül még egy alkalommal biztos, hogy mennünk kell, mivel meg kell tanulnunk a PECS kártyák helyes használatát gyakorlati síkon is (az elméleti okítás már megvolt). És erre Félixestől, kedvenc nasijai, és a nasikat ábrázoló PECS kártyák kíséretében kell mennünk. Már csak az időpont hiányzik.Remélem ma sikerül elérnem a Csillát telefonon (tegnap nem sikerült)!

A Rebeka nyári szünete elég katasztrófálisan kezdődött!:(
A Félix betegsége miatt beszorultunk a lakásba. Ő néha kimegy az udvarra, de baromira unja magát egyedül. Nagyon sajnálom szegényemet, hogy nincs egy "egészséges" tesója!:(((
Néha belegondolok, hogy ha a Félix nem élne autizmussal, akkor már tudnának együtt játszani, én meg már ringathatnám a harmadik Manókámat! Nem"cserélném" el Őt, mert nekem így is a világ legédibb és legszerethetőbb kisfiúja, csak jó lett volna, ha Ő születik harmadjára, és akkor "mindenki jól jár". ( Nem tudom, mennyire érthető (leginkább érzelmi síkon) az amit leírtam. Remélem senki nem érti félre!!!!)
Most látom igazán, hogy hogy tud hiányozni egy tesó!!!!:(
Még szerencse, hogy itt van az apukám. Ő minden nap elviszi a Rebekát a gyárba ebédelni, és este bicikliznek, vagy görkoriznak egyet.
Nem túl sok az olyan program, ahova a két gyerekkel együtt el tudok menni.
De ha a Félix meggyógyul, legalább az a pár dolgot kiaknázhatjuk!:)

1 megjegyzés:

  1. Szia!

    Nagyon át tudom érezni a gondolataidat a tesóval kapcsolatban. Nálunk dettó ez a helyzet,csak Dorina már nagyobb. Ő nagyon szeretett volna még egy testvérkét. Mindig azt mondta hogy ő attól Arnikát ugyanúgy szeretné csak olyan jó lenne ha neki is lenne egy egészséges tesója. Tudod tavaly nekem volt egy terhességem és nagyon nagy dilemmában voltam. Győzött végóül az eszem. nem kockáztatnék. Mintha a szívemet tépték volna ki de a mai napig tudom hogy helyesen döntöttem. Nagyon nehéz volt mert Dorina nagyon sírt és folyamatosan azt mondta hogy ő majd segít nekem a kistesó körül és ő mindent sgeít nekem.Végül kegyes hazugságra kényszerültünk és azt mondtuk neki hogy az orvos azt mondta hogy ez a baba is beteg lehet.Ez magyarázatnak elfogadtza de láttam hogy nagyon megviselte. Szóval nagyon át tudom érezni a gondolataidat ezzel kapcsolatban. Hidd el ha nagyobb lesz Rebeka könyebb lesz. És nagy segítség lesz Neked. Tudod amikor teherbe estem majdnem egy időben a barátnőm is teherbe esett és bár az én kisbabám nem született meg,de a legjobb barátnőm kislányával nagyon sokat vagyok.Most 10 hónapos és imád engem. A barátnőm azt mondta hogy valahol úgy érzi hogy az ő kislánya az én meg nem született kislányom is. Jobbulást nektek gyógyuljatok meg puszi nektek

    VálaszTörlés