2009. augusztus 2., vasárnap

Mozgalmas hét

A héten elég sok programunk volt.

A hét elejét játszóterezéssel, biciklizéssel, kerti pancsolással töltöttük.

Szerdán a Rebeka elment az apájával a lipóti termálba strandolni. Szerencsére aznap mentek az unokanővéremék is, és vittek magukkal nyolc gyerkőcöt, így senki nem unatkozott!:)
Ezen a napon a Félix meg én, elmentünk meglátogatni az Anitát és a Levit. Mivel a Tamás vitte a kocsit, nekünk maradt a vonatozás. A Félix nagyon szereti a vonatokat, de vonatozni még nem nagyon szeret.
A délelőttöt egy kis csavargással töltöttük, majd bementünk a Mekibe kajálni.
Elég sokan voltak. Sokat kellett sorakozni és nagy volt a nyüzsi. A Félix már nagyon nem bírta a dolgot. Ráadásul mostanában azt vettem észre, hogy érzékenyebb a zajokra. Nagyon sokszor befogja a fülét ha túl nagy a hangzavar.
A teraszos részen telepedtünk le, mivel ott jóval kevesebben voltak mint bent. A Félix szokás szerint nem evett semmit. Elég nyügi volt, úgyhogy miután a Levi megette a sajtburiját, összepakoltunk és eljöttünk. (Volt egy kis negatív töltete is a Mekizésnek, ugyanis összefutottunk egy kétgyermekes anyukával, aki elég rondán viselkedett velünk!:()
A délután is jól telt.
A Félix ugyan nem aludt, de nagyon jól viselkedett, így tudtunk az Anitával beszélgetni.
Mikor a nap már nem tűzött annyira, ismét felkerekedtünk, és bementünk a belvárosba. Elmentünk megnézni az új szökökutakat. Ez olyan szökőkút, aminek az egyik része a talaj szintjéből kilövell, a másik része pedig csak bugyog és vízpermetet csinál. A gyerkőckék nagyon élvezték az ebben való rohangálást!:) A Félixet csak nagy ordítás árán lehetett onnan elrángatni!
Utána még sétáltunk egyet, aztán mentünk a vonatra.
A délutáni nem alvásnak meg lett a böjtje. A Félix elaludt a vonaton. Ez még nem is lett volna akkora gond, de hazafelé, kb. egy óra alvás után felugatta egy kutya. Utána alig akart elaludni.
Jó kis nap volt!!!!

Csütörtökön ismét itthoni programjaink voltak.

Pénteken az egyik unokatesómékhoz mentünk, akik tőlünk csak 5-6 km-re laknak.
Mivel a Tamás ment dolgozni, így mi biciklivel mentünk. Nagyon utálok ezen az úton biciklizni, mert nagy a forgalom (a lezárt halászi híd miatt erre terelték a forgalmat), keskenyés nagyon rossz minőségű az út! Bicikliút meg nincs!:((( Ráadásul az autósok nagy része nagyon gyorsan hajt!:(
Az összes lehető óvintézkedést megtettem (sisak, riksára zászló, estére "kukásmellény" és egy csomó villogó és lámpa) és elindultunk.
Nagyon jól telt a nap. A gyerekek játszottak (a két nagy fiú tök jól elvolt a Félixszel), mi meg az unokatesómmal beszélgettünk egy jót.
A Rebeka alig akart eljönni. Este 22:30-ra értünk csak haza!
Ez is nagyon jó nap volt!!!

A hétvégén megint egyedül voltam a gyerkőcökkel.
Az apu a tesóméknál segít a lakásfelújításban, a Tamás meg dolgozik!
De szerencsére ez a hétvége minden bonyodalom nélkül telt el!:)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése