2009. április 3., péntek

Bugris Tigris...

Délutáni szundi:)


Nem tudom mi volt a Félixszel éjszaka. Nem elég, hogy megint csak éjfél után aludt el, de hajnali négykor már fent is volt. Remélem ez most csak egyszeri alkalom volt. Régebben ezt hetente többször is eljátszotta, több mint fél éven keresztül. Nem is tudom, hogy akkor hogyan bírtam ki. Most olyan vagyok, mint akit agyoncsaptak, és meghúzkodtak vágott kavicson.:P
Ma nincs jó napja a Félixnek. Nagyon hullámzó a viselkedése. Egyik pillanatban nevet a (számomra) semmin, a másik pillanatban pedig ugyanúgy a (számomra) semmin bepörög, és harapja magát a ruháját, a radiátort, a bútorokat. Reggeli után is legalább fél órát vagdalta magát a földön, harapott és sírt. Hozzá se lehetett szólni, mert az még jobban bepörgette. Remélem délben kialussza magából a "zizit"!
Délután elmegyünk biciklivel a sógornőmékhez. Ilyenkor a gyerkőcöket "riksában" húzom. Nagyon szeretik!:)
A Rebeka holnap délig náluk marad. A Félixszel hazafelé megállunk a játszin, remélem nem lesznek nagyon sokan.
Nem volt szerencsénk. A játszótér dugig volt, ráadásul a mellette lévő focipályán fociztak a nagyfiúk, és az nem éppen halk elfoglaltság, úgyhogy meg sem álltunk.
Már alig várom, hogy itthon is legyen hinta. Az állvány már kész van, csak le kell betonozni. Akkor nem lesz már gond, hogy hova megyünk, ha dugig a játszi!
Délutánra kialudta a Félix a "zizijét", és ismét vigyorgós, bújós, fülezős kisfiú lett belőle! IMÁDOM ŐT!
A Rebus ott maradt a keresztmamájánál. Mikor eljöttem, már nagyban osztotta a feladatokat az I-nek. Ha mindent meg szeretnének csinálni, akkor nem fognak aludni éjszaka!:D

3 megjegyzés:

  1. Semmit nem aludtunk, Tardos a fél éjszakát végig jajgatta, hol a hasa fájt, hol a torka, hol meg csak úgy nyöszörgött! És ebéd után sem mentek aludni, így én sem!
    Kitartást, én 14 éve nem aludtam ki magam igazán!
    Anyukám azt szokta mondani, ha panaszkodni merészelek neki, hogy majd a föld alatt pihensz eleget és minek kellett ennyi gyerek látod a nagyoktól már tudnál aludni! Szívet melengető nem?

    VálaszTörlés
  2. Jaj,szegény Tardos!:( De remélem már jobban van! Ő már nem szokott délután aludni? Az enyémek még szoktak. Csak az a baj, hogy én akkor csinálom meg a dolgomat, mert máskor nem nagyon hagyják. Főleg a Félix!:) Így olyankor pihi csak ritkán van.
    Ne már! Olyan jó néha egy kicsit nyavajogni!:)
    Jó fej az anyukád!:D
    Én is min. 3 gyereket szerettem volna, de a Félix miatt nem merek többet vállalni, mivel több családnál láttam halmozódást.

    VálaszTörlés
  3. Katim!Ez nagyon rossz lehet, ez a késői elalvása kis Félixnek..Nálunk néha fordul csak elő, de nagyon ki tudok lenni tőle..
    A filmről talán nem baj, hogy lemaradtál, mert engem nagyon megrázott. És aznap nem annyira hiányzott az a kiborulás..
    Igen, Levi is jobban érzi magát, ha kevesen vannak a játszin, akkor meg látnod kellene, ha véletlenül úgy alakul, hogy egyedül vagyunk! Mindent kipróbál, mindenre felül, felmászik!Akkor van csak elemében! Ez a jó "auti buli"..
    Puszi nektek is!

    VálaszTörlés